5 hasznos kompakt laptop kiegészítő

kompakt-laptop

Napjainkban is folytatódik az a tendencia, hogy a gyártók a vásárlók igényeit szem előtt tartva egyre könnyebb, vékonyabb, kecsesebb kompakt laptop választékot tesznek le az asztalra.

Ez nagyban hozzájárul azon felhasználók kényelméhez, akik naponta gépükkel a táskájukban utaznak, és mobil életet élnek. Ráadásul teljesítmény tekintetében sem kell ezért kompromisszumot kötniük.

Sajnos azonban itt is érvényesül a „valamit valamiért” elve.

Egy bizonyos pont után a laptopok már csak akkor lehetnek vékonyabbak, ha a gyártó kihagy néhány olyan elemet, amelyet kihagyhatónak, esetleg elavultnak tart.

Egy ilyen laptop vásárlása után könnyen előfordulhat, hogy kellemetlen helyzetbe kerülünk. Akár egy-egy „elavult” elem vagy csatlakozó hiánya miatt. Az ilyen helyzetekre nem árt előre felkészülni néhány hasznos kiegészítő megvásárlásával.

Optikai meghajtó

A CD és a DVD ideje lejárt. Az egyre nagyobb kapacitású, egyre olcsóbb háttértáraknak, valamint a felhőszolgáltatások terjedésének és a nagy sávszélességnek köszönhetően ma már kevés olyan ember van, aki aktívan használ CD vagy DVD lemezeket.

Logikus döntésnek tűnik tehát, hogy a gyártók az optikai meghajtó kihagyásával spórolnak a hellyel az újabb laptopokban. Azonban időnként még előfordulhat, hogy nekünk mégis szükségünk van rá.

Ha hirtelen elő kell szednünk egy korábban CD-re vagy DVD-re archivált szoftvert, vagy egyszerűen csak régi emlékeket szeretnénk megidézni, amelyeket szintén optikai tárolón tettünk el az utókornak. Ilyenkor igen kellemetlen lehet, ha nincs a közelünkben egy másik gép, amely tartalmaz optikai meghajtót.

Az ilyen helyzetek kiküszöbölésére érdemes lehet vásárolnunk egy USB porton csatlakoztatható külső DVD meghajtót, hogy szükség esetén kéznél legyen, és kihasználhassuk annak előnyeit.

HDMI – VGA adapter

Újabb eszközökön már csak elvétve találkozhatunk hagyományos VGA csatlakozóval.

A helyét átvették a különféle digitális szabványok, melyek közül a HDMI a legelterjedtebb, ezért nem ritka, hogy a frissebb gyártmányú gépeken már csak ilyet találunk.

Ha csak modern környezetben mozgunk, akkor ez nem feltétlenül probléma, Azonban előfordulhat, hogy egy olyan tárgyalóban vagy bemutatóteremben kell előadást tartanunk, ahol a projektoron csak VGA bemenet van.

Ilyenkor jöhet jól egy mindössze párezer forintért megvásárolható HDMI-VGA adapter, amivel elkerülhetjük ezt a kellemetlen helyzetet. Nem mellesleg kompatibilissé tehetjük laptopunkat az adott szituáció megoldására.

USB-s ethernet adapter

Egyre gyakrabban találkozunk olyan laptopokkal, amelyekről már az ethernet csatlakozót is lespórolták a kisebb méret és a letisztult dizájn érdekében. Így ezek a gépek csak vezeték nélküli hálózatokhoz képesek csatlakozni.

Egy tökéletes világban, ahol még a fák is WiFi jelet sugároznak, ez nem jelent gondot. De a gyakorlatban még kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor szükségünk van vezetékes kapcsolatra.

Szerencsére ez is egyszerűen orvosolható egy USB-s ethernet adapterrel, amihez könnyen és olcsón hozzájuthatunk.

USB Hub

Az ultrakompakt gépek/hibridek esetében (például Microsoft Surface) az sem ritka, hogy mindössze egy darab USB-csatlakozóval látták el az eszközt, ami gyakran kevésnek bizonyulhat.

Vegyünk egy alapszituációt: egy külső egér csatlakoztatásával már gondban leszünk. Ha USB-meghajtót is szeretnénk használni, vagy csak épp vezetékes hálózathoz csatlakoznánk USB-s adapter segítségével.

Ilyenkor nem árt, ha van nálunk egy USB Hub, ami egy portot képes akár 8 felé is elosztani, hogy biztosan ne fussunk ki a szabad csatlakozókból.

Dokkoló állomás

Egy dokkoló akkor hasznos, ha notinkat időnként asztali gépként is szeretnénk használni. Ez az eszköz tartalmaz minden szükséges csatlakozót, amelyeken keresztül billentyűzetet, egeret, monitort (akár többet is), vezetékes hálózatot és egyéb eszközöket csatlakoztathatunk gépünkhöz. És általában a hálózati töltőt is helyettesíti.

A laptopot egy egyszerű mozdulattal ráhelyezhetjük és le is vehetjük róla (bizonyos típusok pedig USB-n csatlakoznak), így nem szükséges a csatlakoztatni kívánt eszközöket egyenként bedugdosni és lehúzni.

Egy kompakt laptop kényelmes utazást biztosít. Bár ha melléteszünk néhányat a felsorolt eszközökből, már nem biztos, hogy sokat nyerünk a valamivel vaskosabb notikhoz képest, ami a helytakarékosságot illeti.

Ugyanakkor, ha épp nincs szükségünk a fenti kiegészítőkre, akkor rendkívül elegáns, letisztult és kényelmes munkakörnyezetet tud nyújtani.

Vélemény, hozzászólás?

Az 5 leggyakoribb laptoppal kapcsolatos hiba

Az 5 leggyakoribb laptoppal kapcsolatos hiba

Avagy ami elromolhat, az előbb-utóbb el is fog romlani. Az utóbbi évtizedekben, az összetettebbnél is összetettebb technikai kütyük elterjedésével párhuzamban egyre gyakrabban tapasztalhatjuk meg, hogy milyen is a való életben Murphy törvénye. A számítógépet használókra – vagyis manapság szinte mindenkire – ez a törvényszerűség hatványozottan igaz. Biztosan veled is előfordult már, hogy a laptopod – […]

Tovább olvasom...
a-jovo-laptopjai-nem-melegszenek-majd

A jövő laptopjai nem melegszenek majd

A laptopok melegedése egy közismert jelenség, hiszen minden noteszgéptulajdonos tapasztalhatta már, mennyire fel tud forrósodni az eszköz. Különösen nyáron, amikor egyébként is sokkal magasabb a környezet hőmérséklete, de egy teljesen átlagos hőfokú helyiségben is éget néha a laptop. A notebookok hűtése többféleképpen is megoldható – aktív és passzív módon –, de vehetünk az eszközhöz külső […]

Tovább olvasom...
A jövő laptopjai OLED kijelzővel jöhetnek

A jövő laptopjai OLED kijelzővel jöhetnek

Bár a laptopok evolúciója meglehetősen gyors, egy valamiben nem sikerült a nagy áttörés – eddig legalábbis –, ez pedig a notebookok kijelzője. Természetesen a felbontás terén folyamatos a fejlődés, hiszen a 4K monitorok már a 3840×2160 pixel felbontást is elérik, de mindez nem sokat ér, ha az LCD kijelzők kontrasztja egy adott ponton túl nem […]

Tovább olvasom...