Az 5 leggyakoribb laptoppal kapcsolatos hiba

Az 5 leggyakoribb laptoppal kapcsolatos hiba

Avagy ami elromolhat, az előbb-utóbb el is fog romlani.

Az utóbbi évtizedekben, az összetettebbnél is összetettebb technikai kütyük elterjedésével párhuzamban egyre gyakrabban tapasztalhatjuk meg, hogy milyen is a való életben Murphy törvénye.

A számítógépet használókra – vagyis manapság szinte mindenkire – ez a törvényszerűség hatványozottan igaz. Biztosan veled is előfordult már, hogy a laptopod – amely gyakran egyúttal a munkaeszközöd is – a lehető legrosszabbkor mondta be az unalmast.

Számítógépek és laptopok esetében egy-egy hibajelenség okának pontos felderítése nem ritkán még a szakik számára is kemény dió lehet, hiszen a gép összetettségéből adódóan az adott hibának több oka is lehet.

Szerencsére a legtöbb esetben nem kell az egész gépet a kukába hajítanunk, sőt, jó esetben még akár ingyen is megúszhatjuk a javítást.

Hardveres és szoftveres problémák

Először is, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy a laptopunkat érintő lehetséges hibákat alapvetően két csoportra oszthatjuk:

  • hardveres
  • és szoftveres hibákra.

Hardveres hibáról akkor beszélünk, ha fizikailag hibásodott meg valamelyik alkatrész, míg szoftveres hiba esetén csak valamelyik program vagy programok összessége okoz kellemetlenséget.

Míg az előbbi esetben valószínűleg nem úszhatjuk meg a dolgot alkatrészcsere nélkül, addig az utóbbit akár magunk is orvosolhatjuk egy kis virtuális takarítással.

A leggyakoribb hibajelenségek és megoldásaik:

1. Az operációs rendszer lassan tölt be, a programok lassan reagálnak

Ebben az esetben vagy szoftveres problémáról beszélünk, vagy egyszerűen csak
elavult a gépünk, és emiatt nem tud elég erőforrást biztosítani a programok problémamentes futtatásához.

Első lépésként nézzük át a telepített programok listáját, és távolítsuk el a fölösleges szoftvereket. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, nem árt egy hozzáértő ismerős segítségét kérni.

Az ingyenes programok telepítése során gyakran kéretlen szoftverek is feltelepülhetnek, amelyek akár tudtunk nélkül futhatnak a háttérben, és fogyaszthatják az erőforrásainkat.

Ha a „kézi” takarítással megvagyunk, nem árt egy megbízható vírusirtóval is átnézetni a rendszerünket – legalább egyszer.

Utána futtassuk le a CCleaner nevű ingyenes alkalmazást (letölthető innen), amely gyakorlatilag a korábban telepített/eltávolított szoftverek által hátrahagyott virtuális szemetet kukázza ki hatékonyan.

Végül töredezettségmentesítsünk (SSD esetén nem szükséges!).

Ha mindez nem oldotta meg a problémát, akkor megpróbálkozhatunk még az operációs rendszer újratelepítésével, de jó esély van arra is, hogy a gépünk egyszerűen kiöregedett.

Ahhoz, hogy élvezhető sebességgel tudjuk használni a mai szoftvereket (akár csak az interneten való böngészésre), minimum 4GB memóriára, illetve Intel Core 2 Duo (illetve azzal megegyező teljesítményű AMD) vagy ennél újabb processzorra lesz szükségünk.

2. A ventilátor magas fordulatszámon pörög, a gép nagyon melegszik, esetleg magától kikapcsol

Szinte biztos, hogy a processzor hűtésével lesz a gond. Akár a mindennapi használat során is rengeteg port gyűjthet be gépünk a szellőzőnyílásain keresztül, ami megnehezíti a processzor hűtését.

Ilyenkor érdemes sűrített levegővel kifújni a port a szellőzőnyílásokon keresztül. Ennél is jobb, ha ugyanezt a hátlapok leszerelésével is megspékeljük. Ezt amúgy sem árt legalább évente egyszer megtenni.

Gondot okozhat még a processzor és a hűtőborda között található hővezető paszta elöregedése is, amit szintén nem nagy dolog néhány évente frissre cserélni, de ehhez már inkább kérjük egy tapasztaltabb laptopguru segítségét.

Használat közben mindig figyeljünk arra, hogy ne legyenek letakarva a gép szellőzőnyílásai, mert az szintén túlmelegedést okozhat.

3. A gép nem kapcsol be, és nem ad semmilyen életjelet

Elképzelhető, hogy meghibásodott a tápegység, az akkumulátor pedig lemerült, de akár alaplaphiba is lehet a probléma forrása. Először mindenképp érdemes megpróbálni a gépet egy másik tápegységgel és/vagy akkumulátorral elindítani.

Ha ez sikerült, akkor meg is találtuk a probléma forrását, és viszonylag olcsón pótolhatjuk a hibás tápot. Amennyiben próbálkozásunk nem járt sikerrel, valószínűleg az alaplappal van a probléma. Ezt már sajnos problémásabb cserélni.

Ha találunk is hozzá alkatrészt, könnyen lehet, hogy az ára miatt érdemesebb inkább egy másik laptopot vásárolnunk.

4. A gép bekapcsol, pörög a ventilátor, de a képernyőn nem jelenik meg semmi

Ha a gép láthatóan „dolgozik”, azaz villog a HDD aktivitását jelző LED, és halljuk is a HDD működését, akkor valószínűleg a kijelző, esetleg a kijelzőt és az alaplapot összekötő szalagkábel hibásodott meg.

Amennyiben a laptophoz külső monitor vagy TV van csatlakoztatva, úgy a problémát ez a kapcsolat okozhatja. Ha azonban a ventilátor forgásán és a Power LED világításán kívül nem tapasztalunk mást, akkor első körben a memória modulokat érdemes tesztelni.

Abban az esetben, ha két (vagy több) modul van a gépben, akkor teszteljük végig őket egyesével, tehát egyszerre csak egy modult hagyva a gépben, így hamar kiderül, ha valamelyik hibás.

Amikor csak egy modulunk van, akkor valahonnan szereznünk kell egy másikat a teszthez. Mi van akkor, ha ezzel sem jutottunk előrébb? Nos, akkor sajnos könnyen lehet, hogy alaplaphibáról van szó

5. Működés közben a gép lefagy és/vagy újraindul

Ez szintén utalhat memóriahibára, amit a fent említett módszerrel, vagy egy memóriatesztelő szoftver segítségével ellenőrizhetünk. Szóba jöhet még azonban a fájlrendszer vagy a HDD meghibásodása is, amit szintén ellenőrizhetünk erre szakosodott szoftverek segítségével, illetve a „chkdsk” parancs futtatásával.

Természetesen a munkánkat ilyen-olyan mértékben megkeserítő hibajelenségek listáját még sokáig lehetne folytatni, de talán már a fenti lista is segítséget nyújthat ahhoz, hogy könnyebben vegyük a felmerülő akadályokat.

Vélemény, hozzászólás?

a-jovo-laptopjai-nem-melegszenek-majd

A jövő laptopjai nem melegszenek majd

A laptopok melegedése egy közismert jelenség, hiszen minden noteszgéptulajdonos tapasztalhatta már, mennyire fel tud forrósodni az eszköz. Különösen nyáron, amikor egyébként is sokkal magasabb a környezet hőmérséklete, de egy teljesen átlagos hőfokú helyiségben is éget néha a laptop. A notebookok hűtése többféleképpen is megoldható – aktív és passzív módon –, de vehetünk az eszközhöz külső […]

Tovább olvasom...
A jövő laptopjai OLED kijelzővel jöhetnek

A jövő laptopjai OLED kijelzővel jöhetnek

Bár a laptopok evolúciója meglehetősen gyors, egy valamiben nem sikerült a nagy áttörés – eddig legalábbis –, ez pedig a notebookok kijelzője. Természetesen a felbontás terén folyamatos a fejlődés, hiszen a 4K monitorok már a 3840×2160 pixel felbontást is elérik, de mindez nem sokat ér, ha az LCD kijelzők kontrasztja egy adott ponton túl nem […]

Tovább olvasom...
milyen-processzor-legyen-a-laptopban

Milyen processzor legyen a laptopban?

Ha megnézed a laptopok specifikációját – egészen pontosan a processzorokat – akkor azt fogod találni, hogy ahány notebook, annyi CPU. Jó, ez némiképp túlzás, de tény, hogy nagyon sokféle ilyen alkatrész van a piacon, és nehéz eligazodni, hogy melyiket is válaszd. Ami egyértelmű, hogy az Intel Core i7-es processzorával szereltek most a legjobb laptopok, és […]

Tovább olvasom...