Rólunk mondták

Ügyfeleink véleménye a LaptopGuru-ról

„ Első kellemes meglepetés volt laptop kijelzőm cseréje Önöknél.
Szakszerű, gyors, precíz munka és valóban annyiba került, mint amit mondtak, jóval más ajánlatok szintje alatt. Nem volt felesleges flancolás, de jól esett a felkínált kávé.

A második kellemes meglepetés a munkához való hozzáállásuk volt. Egyetlen szóval kifejezve: becsületes. Nem rajongták körül hamisan az embert, de érezhető volt, hogy itt figyelembe veszik a vevő érdekeit.
Ingyenes a bevizsgálás, nem kicsinyeskednek mindenféle külön tételekkel, azonnal utána néztek kérésünkre, hogy mit, hol és mennyiért lehet beszerezni.

A laptopok szakterületén belül fiatal koruk ellenére komoly tapasztalatokkal rendelkeznek, és ezt nem is titkolják előttünk. Teszik a dolgukat, ahogyan ezt József Attila megénekelte. Drukkolok, hogy ezen a munkamorálon alapuló vállalkozásuk sikeres legyen, és minél több követőre találjon.

Üdvözlettel: Ördög István”

„ Köszönöm a gyors rendelkezésre állást, a korrekt, mindenre kiterjedő és nagy odafigyeléssel elvégzett valóban ingyenes bevizsgálást! A csapat nagyon lelkes, jó a hangulat, és tényleg maximálisan figyelembe vették az igényeket. A hibát sikerült még aznap körülhatárolni, s bár a probléma megoldását már saját magam is el tudtam végezni, ragaszkodtak az ingyenességhez! Az új merevlemez és az új oprendszer a jelek szerint teljesen megoldotta a problémát.

Köszönöm!

Márkus Miklós
cégvezető
FONOR Kft
www.fonor.hu ”

„ Sziasztok! Ahogy ígértem beszámolok a tapasztalataimról :). Összetörtem a gépem kijelzőjét és gyorsan kellett rá megoldás (államvizsga előtt álltam). Mindenhol egy napos, vagy hosszabb határidővel rémisztgettek, de szerencsére megtaláltalak titeket. Ahogy írtátok, tényleg megvárható volt a csere és még egy kávét is kaptam közben!

A kijelző azóta is működik, köszönöm :).”

H. Andrea
Budapest ”

„ Köszönet a gyors és tökéletes munkáért. A billentyűzet rendbe működik.

köszönettel: Égi Pál ”

„Ajándékba kaptam a laptopot. A kijelzője volt eltörve. Rendeltem hozzá egyet beszereltétek minden rendben volt és hazavittem a gépet. Otthon fura hibákat csinált, hol elment, hol visszajött egy egy szín. Így a kijelzőre gyanakodva visszavittem a gépet. Sajnos kiderült, hogy az alaplap is hibás, kicsit letört, hogy feleslegesen kellet rá költenem, de meglepetésemre felhívtátok a figyelmem, hogy visszaveszitek a kijelzőt és visszakapom a pénzem.

Manapság ritka ilyen korrekt hozállással találkozni!

Köszönöm és sok sikert! Ha rajtam múlik ajánlani foglak titeket!

M. Barna Debrecenből”

„ Leejtettem a laptopom és sajnos összetört a kijelzője. Hamar kicserélték, de sajnos nem sokkal rá elkezdett megbízhatatlan lenni a gépem. Bekapcsoláskor hol indult, hol nem. Visszavittem és kiderült, hogy, valószínűleg az esés következtében sérülhetett az alaplap és ez okozza a gondot. Nem akartam többet rákölteni így nem javítattam meg. Meglepetésemre felajánlották, hogy a kijelzőt visszavásárolják attól függetlenül, hogy nem az okozza a gondot. Vigyázok a gépemre (általában) a kijelzőnk nem volt sérülés így teljes áron vették vissza!

Nagyon korrekt volt és köszönöm

Üdv: Monoki Zoltán ”
„ Nagyon köszönöm a tisztítást is, most semmi hangja nincs, nagyon örülök 🙂

Üdvözlettel:
Szabó Melinda ”

„Tisztelt LaptopGuru!

Szeretném megköszönni a segítségeteket nagyon kedvesek, vagytok, és precízek. Többször vittem már a gépet hozzátok hisz már régi, de eddig mindig rendbe hoztátok. Nálatok az árak rendkívül kedvezőek és nagyon hamar elkészül a gép. Ajánlani fogom mindenkinek, akinek szüksége lesz szervizelése. Köszönöm a javítást.

Tisztelettel:
Sebestyén László ”