
A virtuális valóság az egyik olyan terület, ami sok gyártót és fejlesztőt foglalkoztat. A VR headsetek nyújtotta játékélmény semmihez sem hasonlítható, csakhogy ezek az eszközök nem olcsóak, ráadásul egy olyan laptopra is szükség lesz hozzájuk, ami már eleve kész erre a fejlett technológiára.
Jóval olcsóbb megoldást jelentenek az okostelefonok, illetve a Google Daydream, egy Android 7.0-ra, azaz Nougatra készített virtuális valóság platform, amit számos okostelefonon élvezhetnek a felhasználók, de erről majd később. Először nézzük meg, hogy mit is tud a Google Daydream.
Mit tud a Google Daydream?
Ahhoz, hogy valaki az okostelefonján élvezze a virtuális valóságot, három dolog kell: egy erre a célra felturbózott – mármint a gyártók által, és nem otthon, saját kezűleg – okostelefon, a Google Daydream platform, ami Android 7.0-án fut, illetve a headset (Daydream View), amibe bele lehet applikálni a mobilt.
A készlet részét képezi még egy távirányító is, amivel a programok között és azokon belül navigálhatunk, azaz kiválaszthatjuk a menüből azt az applikációt, amit el szeretnénk indítani, majd úgy használhatjuk, mint egy joystickot.
És hogy mire jó a Daydream? Például arra, hogy a Google Sreet View segítségével megnézzük azokat a helyeket, ahová mindig is vágytunk, de egyelőre nem engedi a pénztárcánk, hogy elutazzunk oda.
Mint például a Taj Mahal, vagy épp a Colosseum. De játszhatunk is a telefonon akár FPS – First-person shooter, vagyis belső nézetű lövöldözős – játékokkal, de egyéb, a virtuális valóságot támogató programokkal is.
A Google Daydreammel használható alkalmazások száma 2016 végére nagyjából 50-re volt tehető, de a számuk folyamatosan nő.
A Google Daydream az eddigi próbálkozásokhoz képest sokkal magasabb minőségű felhasználói élményt nyújt mindazok számára, akiknek egy Oculus Rift, vagy a HTC Vive túl drága.
Milyen technikai feltételeknek kell megfelelniük az okostelefonoknak a Google Daydreamhez?
Először is, olyan telefonnal kell rendelkezned, ami a virtuális valóságra optimalizált: gyors a chipkészlete (SoC), hogy a 60 képkocka percenként ne jelentsen gondot a számára, olyan a kijelzője, ami nem lesz szellemképes, és olyan szenzorokat kapott, amikkel a minimális várakozási időnek köszönhetően az élmény valóban realisztikus.
Szerencsére ilyen okostelefonból már több is van a piacon, így akár válogathatsz is közülük.
Melyik okostelefonok alkalmasak a Google Daydreamhez?
Nem meglepő, hogy a Google Pixel és a Pixel XL, amik a Daydream View-val együtt jöttek ki, éppen megfelelnek a célnak. A Snapdragon 821 processzornak és a 4 GB RAM-nak köszönhetően a virtuális valóság meg se kottyan nekik, ráadásul a tervek szerint 2017-ben a procit Snapdragon 835-re cseréli majd a Google.
A Moto Z és a Moto Z Force szintén kompatibilisek a Google Daydream View-val. Ami a készülékek specifikációját illeti: a Snapdragon 820 processzortól, 4 GB RAM-tól és a 2560×1440 QHD felbontású kijelzőtől lesz ideális jelölt a virtuális valósághoz.
Az 5,5 colos, AMOLED kijelzős, 2560×1440 pixel felbontású ZTE Axon 7 képe sokkal élesebb, mint az 1080 pixeles készülékeké, ami elengedhetetlen is a tökéletes VR élményhez.
Ehhez társul még a 4 vagy 6 GB RAM, a Qualcomm Snapdragon 820, 2,2 GHz-es processzor, mindezt ráadásul nem is kínálja drágán a gyártó, úgyhogy aki a Daydream élményre vágyik, annak ez a telefon egy jó választás lehet.
Ugyancsak kompatibilis a Google Daydreammel a Huawei Mate 9 Pro készülék is. A legnagyobb erőssége a QHD AMOLED kijelzője, viszont a Snapdragon processzorok helyett a saját Kirin 960 nyolcmagos prociját kapta, és hozzá 6 GB memóriát.
És végül ott az Asus ZenFone AR is, amit a 2017-es CES-en mutattak be, vagyis egy egészen friss darabról van szó. A processzort tekintve Snapdragon 821 került bele, 6 vagy 8 GB RAM-mal, valamint QHD Super AMOLED kijelző. Egyszóval az Asus ZenFone AR, ami ráadásul Tango kompatibilis is, egy igazán remek Google Daydream telefon.
Szóval, ha rákattannál a virtuális valóságra, akkor válassz a fenti készülékek közül, és már indulhat is a „nappali álmodozás”, azaz a Daydream.